Ashes of Creation – Élő Stream összefoglaló 2020.04.30.

Csütörtökön lefutott a havi összefoglaló stream. Bemutattak két Alfa 1-es nyitott dungeon-t, valamint karakter kinézeteket, gyűjthető, kitermelhető anyagokat, ruhákat, építményeket. A dungeon-os tisztogatás egész pofásan nézett már ki, egész korrektek már az animációk, a skillek, meg úgy az egész, lassan játék kinézete van és még csak Alfa 1-nél járunk. Haladnak a fiúk, na.

Röviden: 
> Májusban kezdődik az Alfa 1 tesztje
> Phoenix Initiative verzióval rendelkezők májusban aztán Braver of Worlds támogatók
> A hibrid harcrendszer 2.0-ás verziója elkészült, a 3.0 még nem

Tervező csapat frissítései: Dave Oelkers (Senior Animator) szerepelt a streamben.
A streamben szereplő vizuális effektek első lépcsőfoka látható. Ezek után érkezik a 2., majd a 3. lépés, és így tovább, valamint a finomítások és véglegesítések. Az első alap kézműves és gyűjtögető rendszerek beépítése zajlik. Az itt látható skill bár tesztelésre szolgál, a maximum szint 50. lesz. A kézművesség szerteágazó ezért hosszú út lesz felépíteni minden rendszert, ezért a csoportokat korlátozott készlettel kezdik és ezt építik tovább. A szintezéssel kapcsolatban inkább a hardcore jelleg felé tartanak, vagyis, nem egy hét alatt lehet majd felszintezni egy karakterkt. A Mana a játékokban olyan erőforrás, amelyet óvatosan érdemes alkalmazni. Sok régebbi MMO-nak van mana-függő osztálya, ahol sok skill manát használ és a karakter kifogy belőle. Eleinte a fejlesztés náluk is ilyen irányba haladt, de már más terveik vannak, de továbbra is erőforrás lesz és gondosan kell alkalmazni. 

Karakter csapat frissítései:
Számos változtatási lehetőséget szeretnének a karakterkészítésben. Számos lehetőség lesz arra, hogy a karakter egyidvé válhasson. Jelenleg a rendszer 2. verziójánál járnak. Sok verzión halad keresztük a fejlesztés, például keverhetőek a set-ek jelenleg, de alapvetően azt szeretnék elérni, hogy távolról egy karakter kinézetéről a játékos következtetni tudjon, mivel áll szemben és mire számíthat. 

 

 

Látható lesz a horgászbot szintje kinézetben is, amely felfedezhető lesz, ha lépjük a szinteket a horgászásban. Lehet, hogy néhány meglehetősen veszélyes hal fajtával is találkozhatunk majd. Szeretnék elérni, hogy a szerelés / leszerelés gyors legyen, különösen a PvP és a PvE szempontjából. A mozgás és a pozicionálás általában kulcsfontosságú a harcok megnyerésében, így azt szeretnék, ha a dolgok simán mennének.

 

Környezeti csapat frissítései:
A karavánok képesek átalakulni a szárazföldi karavánról vizi szállítóeszközre. Tehát ha egy karaván a szárazföldről indul, de át kell haladnia a vízen, akkor 1-2 perc alatt átalakul és folytatja útját. A játékosoknak lesznek olyan karavánjaik, amelyek a származásukat reprezentálja design-ban. A művészeik sok szép fajhoz kapcsolódó munkát készített el.

Mint kézműves rendszerhez, itt is nyersanyagokra van szükség és eszközökre. Ezeket a nyersanyag fajtákat el kell helyezni a világban, hogy szépen belesimuljon. Az Apokalipszis-kastélyt (Karthmere Keep) továbbfejlesztették, és az Alpha 1 átjáró erődítményévé vált. A légköri megvilágítás is egy munka, amelyen a környezeti csapat dolgozott: ezek plusz hangulatot adnak hozzá a játékoz.


Kérdezz és Felelek részből csemegézve:

> Lesz CC, próbálják majd balanszba tartani a PVP és PVE-en.
> Lehet majd kis ikonokat tenni a célpontok fölé, raid és csapat vezetők funkciója lesz.
> A parti max 8 fős lehet, mivel 8 fő kaszt típus van a játékban.
> Ha felvettél egy kasztot, azt lecserélni nem tudod majd.
> A mobok nevének színe és típusa mutatja majd milyen erős mobról van szó.
> DPS mutató: Egyelőre azon az állásponton van a vezér, hogy túl toxikus a közösségre nézve, de tudja, hogy a guild-eknek, csapatoknak nagy szüksége van ilyen eszközökre.
> A lándzsa elsősorban közelharci fegyver lesz.
> A nyitott dungeon-okban minél beljebb haladsz annál nehezebbé válik.
> Minden városban elérhető lesz a Tárolás, nem csak ott, ahol a karakter a legtöbb cuccát tárolja és sok időt tartózkodik.
> A Kickstarteren feloldott különleges hátosok lesznek, némelyik nagyobb lesz, mint egy elefánt.
> Lesz bűnözés a játékban, lehet lopkodni és meglesz a következménye is.
> Futás közbeni skillezés vagy álló. A kettő közé lövik be, a játék filozófiája alapján (kockázat és nyereség) lesz megalkotva, vagyis lesz olyan skill amit futás közben is lehet kasztolni, de lesz olyan erejű, amit nem lehet.
> Mi lesz a tárgyainkkal, ha elesik a Csomópont? Nos a nyers alapanyagok egy rész a győztesek rendelkezésére áll majd. 

Forrás és további részletesebb Kérdezz Felelek itt található: https://ashespost.com/4-30-20-livestream-transcript/

 

0 0 vote
Article Rating
Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments